Két erősen megkérdőjelezhető dolog van nyaralás szempontjából. Az egyik a vasút, a másik a november. Hősünk levonatozott Hvarra novemberben. A szállás-megoldás kettes alá, de nekünk tetszik...
Hvar sziget - novemberben
Gondoltam egy merészet november közepén és lementem hátizsákosan, vonattal Splitig majd katamaránnal Hvar-ra. Mondták nekem ismerőseim, meg vagyok őrülve, hogy ilyenkor megyek Ho-ba, de nem érdekelt. Éreztem, hogy valahova el kell utaznom, mert nem bírom már a pesti bezártságot.
Splitben a vonatról leszállva idős mamik rohamoztak meg szállást ajánlva, pofátlanul magas, 100 Kunás áron. Gyorsan otthagytam őket, irány a csomagmegőrző, a hátizsákot leadtam, és beballagtam a városba. Kissé hűvös volt a reggel, és felhők borították az eget, de két réteg pulcsiban nem fáztam annyira. Egy kicsit melegebbre számítottam, akkoriban otthon 20 fok körüli melegrekordok dőltek meg. Körbejártam a Diocletianus-palotát, felmásztam a harangtoronyba potom 3 kunáért, remek a kilátás. Mire feljutottam, kisütött a nap és nyoma sem volt a hűvös, borongós reggelnek.
Körbefotóztam, majd nekiindultam a Marjan-hegynek, ahonnan nagyon szép kilátás fogad Splitre és a környékre. Mire felértem a lépcsőfokokon a hegyoldalba, már a hátamon csurgott a víz, ránéztem a kis utazó-hőmérőmre: 25 fok volt! 
Bosszantott, hogy cipelnem kell magammal a vastag pulóvereimet, plusz még a fotóstáskát is, de a friss levegő és a tipikus tenger- és fenyőillat keveréke, valamint a simogató késő őszi napsütés mindenért kárpótolt. Ücsörögtem egy órát odafönt, fotózgattam és nagyon boldognak éreztem magam, távol az idegbeteg pesti élettől. Élveztem az egyedüllétet, a meleg napsütést, éreztem, hogy elhagy a hónapok óta gyülemlett otthoni feszültség. Lassan elindultam lefelé, hiszen indult a katamarán, visszacaplattam a cuccosért és du. kettőkor kihúzott velem a hajó Hvar felé.
Nem egészen egy óra alatt Hvaron voltam. Alig szálltam le a hajóról, egy kedves fiatal srác és a barátnője szólított meg, szállást kínáltak. Hatvan kunát kértek, nem volt képem alkudni belőle, később rájöttem, hogy még lehetett volna, ugyanis ezért csak egy sötét, komfort nélküli kis szobát kaptam, reggeli nélkül, fürdőszoba a folyosón. Azonban ők nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, sokat beszélgettünk, elmondták, voltak Pesten pár éve és a városligetben aludtak és nagyon tetszett nekik. Este elköszöntem tőlük, sétáltam kicsit a kikötőben, majd visszamentem és eltettem magam másnapra. Mellettem egy kedves san franciscoi lányka lakott, akivel nem sokat tudtam beszélgetni, mert egy szavát sem értettem, annyira rágta az angolt. Másnap reggel nyolc körül mennék ki a fürdőszobába, de a lány már elfoglalta. Vagy fél órát kellett várnom rá, mire kikecmergett. Bentről tíz percen keresztül krákogás, harákolás, prüszkölés és köpködés hallatszott, majd vártam még öt percet, hogy biztosan ne legyen bent. Alaposan kimostam a kádat és a mosdót, lefürödtem és nekivágtam Hvar várost felfedezni. 
A nap nemigen akart kisütni és akkor még nem gondoltam volna, hogy ottlétem alatt nem is nagyon fog! Egész idő alatt kellemetlen szél fújt, kergette a felhőket rendesen és a hullámok is megnőttek annyira, hogy a kis kikötőben egész a házak faláig felcsapott a víz. Ettől függetlenül a levegő kellemes 21-22 fokos és párás volt, mondhatni egyáltalán nem fáztam, még bent a szobában, este sem. Később kérdeztem a háziakat, mikor fűtenek, mivel se kályhát, se radiátort a házban nem láttam. Azt mondták csak akkor, ha jön a bóra és akkor is csak egy villanykályhával. Estig Hvar minden egyes utcáját bejártam, felmentem a várba, pechemre zárva volt. Figyeltem a növényzetet, ami szinte csak örökzöld, pár gyümölcsfát kivéve. Láttam óriási kaktuszokat, agavét, mindenhol érett a narancs, a citrom, a pálmafákról potyogtak a termések, amit egy motoros szippantóval apránként felszedegettek. Rajtam kívül nem volt egy fia turista sem, így alaposan szemügyre vettek mindenhol, de alapvetően segítőkészek és kedvesek voltak az emberek, főleg az idősebbek. Estére térdig lejártam a lábam, gyűjtöttem pár növényérdekességet, otthon megettem a maradék útikajámat és lefeküdtem. (az amcsi csaj továbbutazott Korculára, így másnap reggel nyugalmam volt.) Másnapra terveztem a nagy úticélomat: körbestoppolom a szigetet! Igazából nem számoltam azzal, hogy ilyenkor már korán sötétedik, így jóval kevesebb idő volt a csavargásra. Úgy terveztem, hogy elindulok busszal Stari Gradba, de aztán a busz reggel már elment, így elindultam kifelé a főúton gyalog. Egy magaslaton szép kilátás nyílt a tenger felé a Pokonji Dol nevű zátonyra, rajta egy világítótorony. Lenyűgöző látvány volt messziről, ahogy a viharos hullámok csipkézték a zátony partját.
Első stoppom, egy fuvaros fickó nem sokáig vitt, tehát megint gyalogolnom kellett, majd a következővel Brusje-ig jutottam. Gyalogosan sokkal többet látni a változatos partvonalból, mint a kocsiból, ahonnan a sziklák takarják a kilátást. Egy-két helyen a hömpölygő felhőtömeg közül a nap rásütött egy pár kilóméteres körben a tengerre és sosemlátott színeket varázsolt rá. Szóval így ősszel is van valami bizarr, hátborzongató látványa a tájnak. Legközelebb két marcona, szúrós tekintetű fiatal fickó vett fel egy koromfekete Fiattal. Az arcukra nézve mindkettőnek kiosztottam volna 15 évet fejenként. Azt hittem, kapásból kirabolnak majd kinyírnak, de egész normálisak voltak. Ezen morfondírozva és a tájat bámulva nem vettem észre, hogy Stari Gradot rég elhagytuk, így hát be kellett érnem Jelsával. Stari Grad megint kimaradt, ugyanúgy, mint két éve májusban. Körbejártam a városkát, majd átbumliztam Vrboska-ra egy éppen arra járó helybélivel, aki ugyancsak rámcsodálkozott hogy mit keresek én ilyenkor erre. Valóban, az egész táj kihalt, az összes nyaraló és szálloda zárva, délben még a kisbolt és a kocsma is becsuk, úgy látszik a sziesztát télen is tartják.
 |  |
Vrboska tündéri kis hely, egy kis öbölben fekszik, ami egy csatornává szűkül és két oldalán futnak végig a lakóházak, a csatornát meg kis hidak ívelik át. A faluban egy kis erőd található, amit éppen tataroztak, úgyhogy nem sokat lehetett látni belőle. A bezárt nyaralók kertjéből megszedtem magam pár darab citrommal, majd továbbmentem a főút felé. 
Egy kedves 70 körüli bácsika vett fel, meglepett, hogy milyen jól beszél angolul. Vidáman érdeklődött hogy élünk most mi magyarok, azt hazudtam neki, hogy jól. Még néhány stoppal elértem Pitve nevű falut, ahonnan egy hosszú, nyílegyenes alagút vezetett át a hegy másik oldalára, Zavalába. Tudni kell, hogy az alagút nagyon szűk és egyszerre csak egy autó fér el benne, ezért sofőröm rákapcsolt és hogy minél előbb a túloldalt legyen, nyolcvannal végigszáguldott a kilóméteres, szűk alagúton.
Odaát kellemes meglepetés fogadott. Teljesen más lett a táj, a hegy meredeken ereszkedett a tengerbe, és a nap is olykor-olykor kikandikált a helyéről. Mivel minden kajám elfogyott, kénytelen voltam szentjánoskenyérrel és szamócával teletömni magam, melynek örömeit otthon egy cifra hasmenés feledtette homályba. Hogy még tetézzem a bajt észrevettem, hogy valahol elvesztettem szobám kulcsát. Visszaérve a háziak megnyugtattak, hogy semmi baj, húsz kunám bánja majd figyelmetlenségemet. Hullafáradtan bújtam ágyba.
Utolsó nap sokáig lustálkodtam, bevásároltam, vettem egy üveg Prosek-et, pár üveg fügelekvárt, olivabogyót. Újra bejártam Hvar-t, loptam pár narancsot, délután kibuszoztam a komphoz, majd a Petar Hektorovic fedélzetén, kisebb viharban vissza Splitbe. Este a vonatindulásig volt néhány órám, újra bejártam a Diocletianus közti sikátorokat, vettem pár képeslapot maradék Kunámon, tébláboltam még kicsit a kikötőben, majd vonatra szálltam...
Az írást a www.tengerparok.hu engedélyével tettük közzé.
